2025. április 19., szombat

Albánia

 Albánia

2025. április 20-26.


Előkészületek

Erre az utazásra sem készültünk hosszú ideig. Timi ötlete volt, hogy Albániába utazzunk, még aznap, március 22-én lefoglaltuk a repülőjegyet és a két szállást (2 éjszakát a fővárosban, Tirana-ban és 3-at Saranda-ban, a tengerparton, mindkettőt nagyon jó áron). Természetesen most is az UNESCO világörökségi helyszíneire koncentrálunk, de ezeken kívül is találtunk sok kirándulástippet a neten. Sajnos, útikönyvből nincs nagy választék, egyetlen használhatót találtam, az is már elég régi, de azért kivettem a könyvtárból, hátha hasznos lesz. Végül kiderült, hogy ez nagyon jó döntés volt, a könyv több, mint egy útikönyv, amikor elolvastam, rengeteg dolgot megtudtam az albán népről, a szokásokról, érződött, hogy az írója nagyon jól ismeri az országot és a lakóit, sőt, megérti és szereti is őket. Persze emellett számos gyakorlati tudnivalót, tippet is találtam a könyvben, részletes leírást a nevezetességekről, a fontosabb épületekről. Úgy tűnt, a világörökségi helyszínek közül Berat, Gjirokastra és Butrinti is elérhető közelségben van, reméltem, hogy sikerül megnézni őket. Amikor a térképet nézegettem, kiderült, hogy Korfu szigete csak néhány kilométerre van az albán partoktól, így oda is átmegyünk, a komp a saranda-i szállásunk közvetlen közeléből, a kikötőből indul majd. (Korfu óvárosa is a világörökség része, ráadásul a szigeten áll az Achilleion-palota, vagyis Sissi kastélya is.)


Albánia a Balkán-félsziget délnyugati partvidékén fekszik. Neve állítólag az illír albanoi népnévből származik, az albánok Shqiperiának (jelentése: Sasok földje) nevezik az országukat. Az ország területének 70%-a hegyvidék, legmagasabb pontja a Korab-hegy, ami 2764 méter magas. Albánia mai lakóinak feltételezett ősei, az illírek a bronzkor végén telepedtek le a Balkán-félsziget délnyugati részén, a tengerparti sávban görög kolóniák létesültek, majd római provincia lett a terület. Ezután meghódította őket a Bizánci Birodalom, a Bolgár Fejedelemség, majd 1501-ben az Oszmán Birodalom. Az első Balkán-háború után, 1912-ben Albánia függetlenné vált. A két világháború során többször is idegen megszállás alatt állt, majd 1944-ben Enver Hoxha diktatúrája következett, ekkor Albánia teljesen elszigetelődött. 1985-től kezdődött a nyitás, majd 1991-ben kikiáltották a köztársaságot. (Magyar vonatkozás: 1938-tól Albánia királynéja a magyar Apponyi Géraldine grófnő volt. Férjével csak néhány évig uralkodhattak, majd életük végéig emigrációban éltek. Géraldine unokája ma az albán külügyminisztériumban dolgozik.)


Tirana

Tirana Albánia fővárosa, kb. félmillió lakosával az ország legnépesebb városa. Ez az ország gazdasági, kulturális és politikai központja, egyetemi város. Iszlám kulturális központ, továbbá katolikus és ortodox érseki székhely. Az ország központi részén fekszik, az Adriai-tengertől 35 kilométerre, a Lana és a Tirana folyók partján, az 1613 méteres Dajti-hegy lábánál.


Ápr. 20.
































Ápr. 21. Berat, Tirana



























































































































































































Ápr. 22. Tirana, Saranda




















































































































































Ápr. 23. Korfu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isztanbul

Isztambul 2025. augusztus 8-12. Augusztus 7. Augusztus 8. Augusztus 9. Augusztus 10. Augusztus 11. Augusztus 12. Forrás:  Isztambul – Wikipé...