Csongrád
Spolarich László kiállítása
2025. március 21.
Pénteken délben Hédivel ebédeltünk és sütiztünk (megünnepeltük a szülinapját), majd megnéztük Hédi unokatestvérének, Spolarich Lászlónak a kiállítását a galériában.
Csongrád
Spolarich László kiállítása
2025. március 21.
Pénteken délben Hédivel ebédeltünk és sütiztünk (megünnepeltük a szülinapját), majd megnéztük Hédi unokatestvérének, Spolarich Lászlónak a kiállítását a galériában.
Budapest, Debrecen
2025. február 14-15.
Pénteken délután a 15.15-ös busszal indultam Pestre, Timivel fél 6-kor találkoztunk a Nyugatiban, ahol éppen egy nosztalgiavonat indul. A Centrál Színházban fél 8-kor kezdődött a Büszkeség és balítélet két színészre című előadás, Balsai Móni és Schmied Zoltán játszották a két fő- (és egyben az összes) szerepet. (A jegyeket még Timitől kaptam karácsonyra.) Kilenc után lett vége az előadásnak, a 22.25-ös vonattal indultunk Debrecenbe. Hajnali fél 2-kor értünk oda, Timivel még sütöttünk egy tiramisu-tortát másnapra, majd negyed 4-kor lefeküdtünk aludni. Szombaton reggel Dani elment kiképzésre, mi pedig együtt ebédeltünk Pistivel és Andival. Délután ötkor indultam haza, Kecskemétig együtt utaztunk Évivel. Este 9-re értem haza.
Isztambul 2025. augusztus 8-12. Augusztus 7. Augusztus 8. Augusztus 9. Augusztus 10. Augusztus 11. Augusztus 12. Forrás: Isztambul – Wikipé...